Erdélyben a 16-17. században elsősorban a nemesi udvarházakban készítették az ennek nyomán úrihímzésnek nevezett hímzéstípust, ahol az úrasszony mellett nevelkedő nemes leányok a Törökországból származó szolgálólányokkal, a bulákkal együtt készítettek világi és egyházi textileket: jegykendőket, fátylakat, ruhákat, valamint úrasztali terítőket, kehelytakarókat.
A szerkesztési elvek alapján két gyökere van az úrihímzésnek: egyrészt a törökországi aszimmetrikus, hajlott, egymást is keresztező szárú virágtő, vagy a csigavonalban tekeredő növényi minta, másrészt az itáliai reneszánsz szimmetrikus szerkesztésű egy bokorból kinövő virágtövei. Mindkét hímzésfajta szabadrajzú volt, és idővel keveredtek is egymással. Ezek a hímzések elsősorban sokszínű selyemszállal készültek, de az arany és ezüstszállal bevont skófiumot is előszeretettel használták, akár egymás mellett is. Az értékét az alapanyag drágasága mellett az egy mintán belül előforduló többféle hímzéstípus nehézsége adja.
A Gránátalma Egyesület ezeknek a régi hímzéseknek a felújításán, rekonstrukcióján dolgozik, és a régi mintákat, színeket, motívumokat újra elkészítik az asszonyok. A névadó motívum, a gránátalma a termékenységet, bőséget szimbolizálja sok magjával, ez jellemezi az egyesület munkáját is, melyből a kastélykápolnában láthatunk egy merítést.