Batthyány-Strattmann Ödön herceg egyik legfőbb hobbijának, a vadászatnak Körmenden is hódolni kívánt, ezért építtette 1884-ben a várkertben a Vadászlakot. Az emeletes épület a Batthyányak főerdészének/fővadászának lakhelye lett. A szovjet megszállást követően az erdészet irodái kaptak helyet az épületben, majd lakatlanul állt 2017. évi felújításáig.
A Vadászlak megújult tereiben sokszínű kiállítások leltek otthonra. A látogatók megismerkedhetnek a várkert történetével, szobraival, állat- és növényvilágával, a Vadászlak építéstörténetével, és az első lakójával, Petrzilka Károllyal. Külön teremben látható Szinetár Miklós körmendi tanár és természetvédő hagyatéka: vadásztrófeái és preparátumai. A Vadászlak földszinti folyosóján kapott helyet a híres botanikust, az első pannóniai flóraművet megalkotó Carolus Clusiust bemutató tablókiállítás.
A második emelet egyik termében Ditz Ferenc körmendi vadász trófeái tekinthetők meg, míg a másik helyiségben természettudományokat űző Batthyányakkal ismerkedhetnek meg, valamint Molnár Lajos ornitológus egzotikus madárgyűjteményéből láthatnak válogatást a látogatók. A gyerekek kedvence az interaktív játékokkal berendezett terem, ahol játszva tanulhatnak a természetről.
A Vadászlakból a várkerten át negyedórás sétával érhető el a Batthyány-Strattmann hercegi kastély. Barokk szoborcsoportok, a Batthyány ősök emlékére állított obeliszk, hangulatos csónakázótó és a 200 éves hatalmas platán teszik feledhetetlen élménnyé a sétát.
Nyitvatartás:
Május 2-tól szeptember 30-ig hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között.
Október 1. és október 30. között hétfő kivételével naponta 10 és 16 óra között.
Október 31. és május 1. között a Vadászlak zárva tart.